"6 hónapos vagyok.Úgy döntöttem, itt az ideje hogy kezembe vegyem a sorsomat. Ha a családomon múlik, nem sok minden marad fenn az utókornak belőlem, hisz negyedik gyerekként elvárják hogy észrevétlenül ha lehet a család életét nem túlságosan bonyolítva cseperedjem fel önellátóvá. Hát mondanom sem kell nem sejtik még, hogy kivel állnak szemben......."2012.április

2013. július 20., szombat

10 keréken

Mostanában erősen kétlaki életet élünk aminek úgy vettem észre az a lényege hogy amikor Almádiban vagyunk mindig arra lenne szükség, amit Veszprémben hagytunk, mikor otthon vagyunk akkor pedig tuti az Almádiban felejtett cuccok hiányoznak legjobban. Laktam anyukámmal és apukámmal Almádiban amíg a tesómék nyaraltak és táboroztak. Apukám onnan járt dolgozni, s mi anyukámmal egész nap egymást szórakoztattuk, így megadatott nekem az ami szerintem minden gyereknek jár, hogy anyukám 100 %-ig csak az enyém volt, rám figyelt és velem foglalkozott. Aztán mikor már kezdtem volna ráunni az egy gyermekes létre, tesóimmal együtt befutottak a messze lakó nagyszüleim és a még messzebb Szegeden élő unokatesóim is. Tök jó kis hetet töltöttünk el együtt megspékelve közel 30 kg barack befőzésével és egy kis bárányhimlővel. A lekvárfőzés anyukámat mélyebben érintette (a barack és a lekvár szót egy mondatban még mindig nem szerencsés kiejteni előtte), mint a bárányhimlő engem.
  Az úgy volt, hogy apukám várva várt szabadságának első napján megjelent 2 azaz kettő darab pötty amit anyukám gyanúsnak talált így jobbnak látta orvossal ellenőriztetni. Miután egyértelműen bárányhimlő volt a diagnózis rohant a patikába, majd a méregdrága pötty kezelő szerrel és a lázcsillapítóval csőre töltve várta az elvetemült himlők és a lázas levertség támadását.A második nap már fogyatkozó türelemmel nevezte ki az összes szúnyogcsípésemet álcázott himlőnek s elégedetten hümmögött,  mikor egy nagyobb hisztim után sikerült 37,1-et mérnie a homloklázmérővel.A harmadik napra aztán belátta, hogy kénytelen beérni a láztalanságommal, a kiegyensúlyozott jó kedvemmel, és a 2 azaz kettő darab pöttyömmel,  amiket aztán minden igényt kielégítően kezelgetett és babusgatott nem sajnálva, a már említett kezelőanyagot sem. Ötödik nap aztán megint elvitt a doktornénihez, hogy a megreklamálja a dolgot, s már attól féltem hogy elkéri a panaszkönyvet, de hál istennek az orvos hamar megnyugtatta, hogy a 2 himlő is himlő és biztosan így is megszereztem a védettséget. Persze innentől kezdve én vagyok a legtökösebb kis csaj, hiszen 2 pöttyel egy életre letudtam ezt a kórságot.(Ja igen! Alig használt bárányhimlő kezelő hab féláron eladó!)

Miután az orvos is rábólintott már semmi nem állt útjába a mi első nagy családi kerékpártúránknak. Mivel szüleim a születésünk előtt jelentős gyakorlatra tettek szert biciklitúra ügyben és apukám a tesóimmal tavaly és tavalyelőtt is végigcsinálta a dolgot, így egyértelműen én voltam a szűk keresztmetszet. Most hogy túl vagyunk rajta elmondhatom, hogy minden várakozást felülmúlva élveztem ezt a pár napot a Balaton körül. Az út sikeréhez nagyban hozzájárult, hogy a családi kupaktanács úgy döntött Soma idén még ne tekerjen hanem üljön be mellém a Soma-mobilba, így jó tempóban alig pár órát töltöttünk csak úton s maradt egy csomó idő egyéb elfoglaltságra ami főleg strandolást, hajókázást, siófoki éjszakázást és a tesóim azon versenyét jelentette, ki tudja a leghaszontalanabb dolgokra költeni a zsebpénzét.
 Le a kalappal Soma előtt akinél szórakoztatóbb útitársat elképzelni sem tudok, s Csongor előtt aki pár mérettel kisebb biciklivel is hősiesen taposta, Réka előtt aki a csomag szállításban vette ki a részét amúgy pedig szerintem fogalma sincs merre jártunk mert ha csak pár percre is álltunk meg inni ő nem a palackért hanem az aktuális kedvenc a Büszkeség és Balítélet-ért nyúlt s a tekerések nagy része is azzal telt, hogy amint anya közelébe ért mindjárt nyaggatni kezdte Mr Darcy és Lizzy émelyítő románcának részleteiről.
A legnagyobb respekt persze apukámat illeti, aki izmait és idegeit nem kímélve vontatta át a közel 40 kilót nyomó két legkisebbjét a fél Balaton körül s komolyan úgy tűnt hogy élvezte is. Anyukám is remekelt, hisz egyetlen egyszer sem borult, nem kapott be darazsat, s meg lehetett szokni a jajgatásait is ami kizárólag az alfele aktuális állapotáról szóltak.Azt hogy soha nem tudta mit melyik táskába tett már nem okozott különösebb meglepetést.
Azért a hazaútra már mindenki elfáradt. Miután reggel könnyes búcsút vettünk a szállásunktól (anyukám tényleg elmorzsolt néhány nosztalgikus könnycseppet, lévén a zánkai gyerekvárosról van szó ahol ő is táborozott még úttörő korában), elindultunk hogy lenyomjuk az utolsó 40 kilométert. Aszófőnél már láttuk a felhőket, de anyukám még bízott az előrejelzésben s Füredre érve meg sem fordult szüleim fejében hogy esetleg fedett helyett keressenek. Így történt hogy a váratlanul lecsapó zápor éppen hattyú etetés közben ért minket a Tagore sétányon. Egy darabig egy fa tövében majd a vízibiciklis fiúk ernyője alá kuporodva próbáltuk átvészelni az égi áldást. A bátyáim persze meg sem próbáltak száraz helyre bújni. Nagyokat kurjongatva vágtáztak föl alá a szakadó esőben félmeztelenül. Ahogy elállt az eső a tömeg újra hömpölyögni kezdett a sétányon, s így rengetegen csodálhatták meg például anyukám bugyiját, vagy bátyáim fehéren világító fenekét ahogy sebtében próbáltunk száraz ruhába bújni a bokrok között.
Bár tudom hogy apukám az aktív pihenés híve, azért azon még nekem is fennakadt a szemem hogy Almádiba érve azon gondolkodott, hogy elmenjen tekerni, vagy evezzen egyet.(Persze végül hazajöttünk mosni s most hogy az ötödik adag is lement a mosógépen már anyukám is nyugovóra térhet.)
első megálló

tesóim lelkesek, így én már 21 hónaposan csúszka-pályázok



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése